A

VALLÁSOS HIT, AZ EGYHÁZAK,

VALLÁSOS KÖZÖSSÉGEK

SZEREPE

A

FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ EMBEREK

ÉLETÉNEK JOBBÍTÁSÁBAN

 

”Mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.”

(Pál apostol)

 

 

Gondolatok

 

 Fogyatékossággal  Élő Emberek Esélyegyenlőségének Napja

 

Vác, 2012. június 1.

 

TOVÁBB:

 

 

 

I. Vezetéstechnikai ügyességi és élmény nap a Hungaroringen Mozgássérült gépjármű vezetőknek

 

2013. május 15. (szerda)

9.30-13.30.ig

 

A Hungaroringen található Vezetéstechnikai Centrumban minden adott, hogy az autót vezetők felkészüljenek a váratlan közlekedési szituációkra. A létesítmény immáron 15 éves múltra tekint vissza a balesetmentes közlekedés területén.

Most lehetőség van arra is, hogy az autót vezető mozgáskorlátozottak egy speciális programon, vezetéstechnikai ügyességi napon vegyenek részt és így fejlesszék tudásukat és a Tanpályán az és az off-road parkban egy kis élményhez is jussanak. A rendezvény a gyakorlásra, ügyességre és a versenyre helyezi a hangsúlyt.

 

Programok három helyszínen

Az Off-Road Centrum erdejében-Erdei bemutató körút,

Vezetéstechnikai Tanpályán-ügyességi feladatok saját gépjárművel,

Épületben - részeg szemüveg

 

A program zárásaként, lehetőség van egy közös ebédre a Hungaroring célegyenesében a Pole Position éttermében. (http://www.polepositionbistro.hu)

Az ebédet előre kell igényelni a dani.gyongyi@meosz.hu email címen!

 

Jelentkezés feltételei:

-       B kategóriás jogosítvány

-       saját személygépkocsi

 

Korlátozott létszámban van lehetőség a programon való részvételre, ezért a jelentkezéseket érkezési sorrendben fogadjuk!

Jelentkezni emailben a dani.gyongyi@meosz.hu email címen lehet!

 

Program

 

9.30-10.00        Találkozó, büfé reggeli

10.00-10.30       Programismertetés

10.30-13.30       Programok három helyszínen

 

A résztvevőket a program kezdetén 4 csoportra bontjuk, 10 fős csoportokban hatják végre a feladatokat.

 

Off-Road Center

 

Forest Taxi - Erdei bemutató körút

 

Az Off-Road Centrum erdejében található egy speciálisan megépített útvonalhálózat, amelyen valós környezetben tapasztalhatják meg a terepvezetés élményét. Szakképzett instruktorok által vezetett autókkal tehetnek egy bemutató kört vendégeink, közben csodálva a természet csodálatos szépségeit az ősfás környezetben.

 

A programhoz 2 db terepjárót biztosítunk.

 

Vezetéstechnikai Tanpálya

 

Ügyességi szlalom verseny

 

A 4%-os lejtésű ABS tesztpályán szlalom feladatot végeztetünk. Verseny feladat, a pályát időre kell teljesíteni. A bóják elütése vagy kihagyása büntető pontot von maga után.

 

Ügyességi feladat

 

A körpályán szintén ügyességi feladatot végeztetünk. A vezetőnek lehetősége nyílik arra, hogy megtapasztalja, gépkocsija milyen sebességnél kezd el kisodródni, továbbá elsajátíthatja, hogyan lehet ez ellen védekezni.

 

Saját autókkal tudnak részt venni.

 

Részeg szemüveg program

 

A résztvevők (alkohol fogyasztása nélkül! ) tapasztalhatják meg milyen módon hat a szervezetre az alkohol, hogyan változik a térlátás, milyen mértékben romlik a mozgáskoordináció.

Az épületben lebonyolítható "ügyességi" feladatokból áll, mely olykor igen vicces is tud lenni.

 

 

A program zárásaként, lehetőség van egy közös ebédre a Hungaroring célegyenesében a Pole Position éttermében. (http://www.polepositionbistro.hu)

Az ebédet előre kell igényelni a dani.gyongyi@meosz.hu email címen!

 

 

 

 

 

Korlátozott létszámban van lehetőség a programon való részvételre, ezért a jelentkezéseket érkezési sorrendben fogadjuk!

Jelentkezni emailben a dani.gyongyi@meosz.hu email címen lehet!

 

 

Demonstráltak a rokkant, fogyatékossággal élő emberek jogaiért

 

Több napos civil demonstráció kezdődött vasárnap Budapesten azzal a céllal, hogy felhívja a hazai és a nemzetközi közvélemény figyelmét a volt rokkantnyugdíjasokat, fogyatékossággal élőket sújtó kormányzati intézkedésekre. A nagy hőség ellenére mintegy másfél ezren  vettek részt a Hősök terén a nyitórendezvényen, ahol felszólalt többek között Seres Mária, a Civil Mozgalom elnöke, Hegedüs Lajos, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) elnöke, Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője, Árok Kornél, a Szövetség az Egységes Magyarországért Párt alapítója, Tóth Imre Miklós, a Borsodi Éhségmenet ötletgazdája, Nagy Navarro Balázs, a Tiszta Kezek Mozgalom alapítója és Dopeman is.

 

A demonstráció résztvevői sérelmezik, hogy a kormány – minden előzetes vizsgálat és bizonyítás nélkül – csalónak állította be a volt rokkantnyugdíjasokat. Az érintetteket korábban is rendszeresen felülvizsgálták, és semmilyen adat nem támasztotta alá, hogy tömeges visszaélések lennének. A statisztikák szerint az évi 90-100 ezer felülvizsgálat során mindössze néhány száz főről, legfeljebb az érintettek 1-2 százalékáról állapították meg, hogy egészségkárosodásuk már nem akkora mértékű, hogy ellátásra lennének jogosultak, de ez sem azt jelentette azt, hogy csaltak volna, csupán azt, hogy az orvosok szerint javult az állapotuk.

 

A kormány a rokkantnyugdíjasok számát illetően is félrevezette a közvéleményt, amikor azt állította, hogy hazánkban több mint 900 ezer rokkantnyugdíjas él. Ezzel szemben az igazság az, hogy mintegy 900 ezer olyan ember él, akinek valamilyen, rokkantsággal összefüggő ellátást állapítottak meg, de közülük legalább 450 ezren már betöltötték az öregségi nyugdíjkorhatárt, idős koruk miatt tehát rendszeres munkavégzésre már nem képesek. A fennmaradó 450 ezer korhatár alatti megváltozott munkaképességű ember a lakosság arányát tekintve egyáltalán nem számít kiemelkedőnek az EU-tagországok hasonló adataihoz képest, az sem igaz tehát, hogy az Unión belül nálunk van a legtöbb rokkant. A demonstráció résztvevői felszólították a kormányt, hogy kérjen bocsánatot az ártatlanul csalónak nevezett beteg emberektől, és valós adatokat tárjon a közvélemény elé.

 

A demonstrálók elfogadhatatlannak tartják a rokkantnyugdíj eltörlését. Míg az alkotmányos garanciákkal védett rokkantnyugdíj összege arányban állt a ledolgozott évek alatt befizetett járulékokkal és az átlagkeresettel, addig a helyébe léptetett ellátásokat csak az előző év átlagkeresetéből számítják ki, ráadásul bármikor csökkenthetők vagy elvonhatók. Súlyos gondot okoz a tartós betegségekkel küszködő embereknek, hogy az új ellátások rendkívül alacsony összegűek, sok esetben mindössze 28 ezer forintot állapítanak meg, ami a létfenntartáshoz sem elég, nemhogy gyógyszerre, utazásra, álláskeresésre jutna belőle. A januárban kezdődött rendkívüli felülvizsgálatokon – amelyek kapcsán a kormány előre megmondta, hogy 100-120 ezer embert vissza fog terelni a munkavilágába – féllábú, daganatos beteg, bénult emberekről állapítják meg, hogy rehabilitálhatók, vagy egészségkárosodásuk nem elegendő mértékű ahhoz, hogy bármilyen ellátást kapjanak.

 

A munka világából való visszavezetésből egyelőre csak az ellátások megvonása és csökkentése valósult meg, a munkahelyek még hiányoznak hozzá. Jelenleg is több mint 30 ezer megváltozott munkaképességű ember keres munkát sikertelenül, rehabilitációs foglalkoztatásra pedig a kormány kevesebbet tervez költeni, mint eddig. A MEOSZ korábban már kérte a kormányt, hogy legalább a cégektől beszedett, mintegy 60 milliárdos rehabilitációs hozzájárulást költse foglalkoztatási rehabilitációra.

 

A fenti intézkedések miatt súlyos egészségkárosodott emberek tízezreinek csökken és szűnik meg az ellátása, miközben a munkaerőpiacon nincsen számukra hely. A lépések már eddig is több emberi tragédiához vezettek: volt, aki öngyilkos lett, és volt, aki a rehabilitációra alkalmasnak minősítése után belehalt az évek óta tartó súlyos betegségébe.

 

A demonstrálók kérik a kormányt és az Országgyűlést, hogy módosítsa a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól szóló törvényt, biztosítson számukra emberhez méltó életfeltételeket, és alakítson ki egy elfogadható rehabilitációs rendszert. A szervezetek követelik, hogy a kormány vonja vissza az embertelen és megalázó felülvizsgálatokat megalapozó rendeletet, amely nem felel meg a nemzetközi minősítési sztenderdeknek, és a spórolási szempontok helyett biztosítsa az objektív orvosi, rehabilitációs szempontok érvényesülését.

 

A demonstrálók felhívják a döntéshozók figyelmét, hogy a kiszolgáltatott helyzetben lévő egészségkárosodott emberek nem okozói, hanem elszenvedői a gazdasági válságnak, helyzetük további romlása pedig humanitárius katasztrófához fog vezetni. Kérik a kormány és az Országgyűlés döntéshozóit, hogy tartsák tiszteletben az általuk hozott Alaptörvény Nemzeti Hitvallását, miszerint „Valljuk az elesettek és szegények megsegítésének kötelességét”, és intézkedéseikkel ne növeljék az elesett és szegény emberek számát.

 

A kormány a rokkantsági ellátórendszer átalakításakor nem folytatott érdemi párbeszédet az érintettekkel, ezért a megváltozott munkaképességű, fogyatékos embereket képviselő szervezetek kérik, hogy a jövőben a „semmit rólunk nélkülünk” elve alapján egyeztessen velük.

 

A Hősök terén megjelentek szeretnék felhívni a figyelmet arra is, hogy ügyük nem csak a tartós betegek, a fogyatékossággal élők ügye, hanem minden, járulékait tisztességesen befizető dolgozóé, hiszen baleset vagy betegség miatt bárki bármikor elveszítheti a munkaképességét.

 

További információ:

Tóth Kata civil szervező, a demonstráció kezdeményezője, kapcsolat@civilmozgalom.hu.

A MEOSZ részéről Hegedüs Lajos elnök, www.meosz.hu

 

Budapest, 2012. július 1.

 

Üdvözlettel:

Gábor Imola

kommunikációs munkatárs

MEOSZ

A demonstráció további napokra tervezett programja:

 

07. 02. 16.00 órától: A szociális ügyekkel foglalkozó parlamenti képviselők fóruma

07. 03. 16.00 órától: Az egészségüggyel foglalkozó parlamenti képviselők fóruma

07. 04. 16.00 órától: A foglalkoztatási- és munkaügyekkel foglalkozó parlamenti képviselők fóruma

07. 05. 16.00 órától: A különböző fogyatékossággal élő emberek élethelyzeteinek bemutatása, ismerkedés a fogyatékosok világával. A fórumokra meghívást kaptak az Országgyűlés szociális, egészségügyi és foglalkoztatási bizottságainak tagjai.

 

Forrás: www.meosz.hu

 

 ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

 

Kedves Barátunk!

 

Ez évben is megrendezzük a Mozgáskorlátozottak Nemzetközi Alkotó Táborát Nagykőrösön.

 

A 22. alkalommal megrendezésre kerülő tábor

 

          Időpontja: 2012.július 2-8-ig tart/6 nap

 

          Helye: Toldi Miklós Élelmiszeripari Középiskola, Szakiskola és Kollégium

                      (2750 Nagykőrös, Ceglédi út 24. )              Tel: 53/351-922

 

A hat napos tábor alatt kívánságát szeretnénk teljesíteni.

Az irodalmi, művészeti és kézműves foglalkozásokon kívül lesznek más rendezvényeink is. Szabadidős programokra is hagyunk időt. 1 napos strandolásra is lesz lehetőség, a nagykőrösi Alföld Aqua teljesen új termálfürdőben, terápiás lovaglás is lesz a helyi lovas iskolában, ahol gyermekek és felnőttek egyaránt lovagolhatnak. Kiállítást is szervezünk, ehhez kérjük, amennyiben kiállítani szeretne, hozzon magával kész munkáiból.

A házaspárokat külön szobákban is el tudjuk helyezni.

Kerekesszékeseknek akadálymentes az épület és környéke valamint a város központja is.

Ugyanebben az épületben lesz a szállás és az étkezés is. Aki önállóan nem tudja ellátni magát, annak a MOHA Támogató Szolgálata személyi segítést biztosít.

 

A szállás és étkezés hozzájárulás egész hétre személyenként: 30.000,- Ft vagy 5000,- Ft/ nap.

Üdülési csekket sajnos nem tudunk elfogadni.

 

A jelentkezési lapot 2012. június 20-ig, a 2750 Nagykőrös, Mentovich u. 12 címre kérjük visszaküldeni. A jelentkezési határidő leteltével telefonon érdeklődjenek a pótjelentkezés lehetőségéről. Érdeklődni lehet: tel. 53/351- 712, e-mail: mkmorenk@citromail.hu

 

                                                                                                                                       A Tábor szervezői

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Jelentkezési lap

 

Név………………………………………..   lakcím……………………………………………………

Tel:………………………………                                              Velem együtt érkezik………………fő

Kerekesszékes: …….. fő                                                               Közülünk……………….fő gyermek

Saját járművel érkezik?          igen      nem                           Igényel-e személyi segítőt?    igen      nem

Ha igen, milyen jellegű személyi segítést igényel? ………………………………………….

Tömegközlekedési eszközzel érkezünk, mégpedig:    busz    vonat.   Pontos időpont:…………………

A………………………………………..állomásról beszállítást kérek:    igen              nem

 

Kelt: …………………………………

……………………………………

                                                                                                                                      Aláírás

Mozgáskorlátozottak Nemzetközi Kézműves Alkotó Tábora

2012. július 2 – 8.

Program

(tervezet)

1. nap

2012. július 2.

 

 

hétfő

8:00

Érkezés, vendégek folyamatos fogadása, elhelyezése

18:00

Ismerkedési est közösen a helyi tagokkal

2. nap

2012. július 3.

 

 

kedd

9:00

Tábornyitás

9:30

Kézműves foglalkozások megkezdése

18:00

 Nyársalással egybekötött zenés est a helyi mozgássérültekkel együtt

3. nap

2012. július 4.

 

 

szerda

9:00

 Sportvetélkedők

(akadályverseny, labdajáték)

13:00

Terápiás lovaglás és kocsikázás

18:00

Krausz Katalin előadása az autizmusról

19:00

Irodalmi est, felkészülés a záró rendezvényre

4. nap

2012. július 5.

 

 

csütörtök

9:00

– 17:00

Strandolás a nagykőrösi Alföld Aqua Termálfürdőben

19:00

Egészségmegőrző előadást tart városunk rehabilitációs főorvosa

5. nap

2012. július 6.

 

 

péntek

9:00

Kézműves foglalkozások folytatása

14:00

Város főterén kiállítás előkészítése

15:00

Kiállítás megnyitása

17:00

Kerekesszékes táncosok műsora

6. nap

2012. július 7.

 

 

szombat

9:00

Szabad program, kézműves foglakozások folytatása és lezárása

13:00

Értékelése a heti alkotásoknak, díjak kiosztása (alkotások díjazottjai, sportvetélkedők díjazottjai)

18:00

Műsoros est, a hét értékelése

19:00

Vacsora, zene, tánc, tombolasorsolás

7. nap

2012. július 8.

 

 

vasárnap

8:00

Táborzárás, hazautazás

 

 

 

 

 

 

 

 

Különdíjas lecsónk

 

Leírás: Leírás: Leírás: http://mkmore.mentha.hu/image/lecso22011.jpgEgyesületünk ebben az esztendőben is részt vett az immáron hét éves múlttal bíró Váci Lecsófesztiválon. A szeptember harmadikán, verőfényes napsütéses időben megrendezett programon több, mint negyven csapat sorakozott a főtéren a bográcsokkal, üstökkel és egyéb főzőalkalmatosságokkal, hogy versenybe szálljon a legjobb lecsó elkészítéséért. A szakértő zsűri és a közönség egyaránt jóízűen fogyasztotta a hungarikumnak számító ételt valamennyi csapatnál és bizony elég hamar el is tűntek a finom falatok az edényekből. Egyesületünk képviseltében ezúttal is Turcsán Sándor tagtársunk kezében volt a fakanál.

A zsűri döntése értelmében Egyesületünk csapata, amely az Iz-protézis néven indult a versenyben, érdemelte ki az egyik különdíjat, egy három személyre szóló, egy hetes görögországi nyaralást. A díjat felajánló iroda állja a szállás költséget.

 

 

Bográcsban rotyogtak az ételek az egyesület udvarán

Strucc-hús, terasz-avató, születésnapi köszöntő és egy kis Velódia

 

Hagyományteremtő céllal rendezte meg főzőversennyel egybekötött juniálisát a Mozgáskorlátozottak Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete szombaton, június 25-én. A jó hangulatban telt eseményen nyolc csapat ragadott fakanalat és készített különféle étkeket az egyesület udvarán, bográcsokban. Lecsó, gulyásleves, pörkölt, pilisi ragu. Egyebek mellett ezek az ételek főttek a délután folyamán, de egy igazán kuriózumnak számító különleges csemegét, méghozzá egy struccpörköltet is megkóstolhattak a résztvevők Szekeres István sződi strucctenyésztő jóvoltából. A főzőversenyre készített finom falatokat Schmuczer Istvánné és Kriksz István városi képviselők, Bábiné Szottfried Gabriella országgyűlési képviselő és Kresák Tamás, az egyesület fenntartásában működő Diadalív lakóotthon egyik lakója zsűrizte és ketten (Bábiné Szottfried Gabriella és Kriksz István) az eredményhirdetésen is közreműködtek. A győztes a lakóotthon csapata, a Csipet csapat lett. A csapat nevében TLeírás: Leírás: Leírás: http://mkmore.mentha.hu/image/bogracs1.jpgurcsán Sándor főszakács vehette át a vándorfakanalat, amit egy évig birtokolhat. A második helyen a Váci Bajnok ELeírás: Leírás: Leírás: http://mkmore.mentha.hu/image/bogracs2.jpggyesület végzett, míg a harmadik Drexler Sándor vezetésével a Szivárvány klub lett.

 A program keretében egy virágcsokorral, meg egy, a helyszínen előadott verssel köszöntötték a szervezők Bábiné Szottfried Gabriella országgyűlési képviselőt, akinek a hét elején volt a születésnapja. A verset a Tabán utcai Fogyatékosok Napközi Otthonának „lakója” Drexler Sándor, a Szivárvány klub egyik oszlopos tagja adta elő, de egy mesét is hallhattak a jelenlévők Csernik Szende mesemondó és lábbábművész tolmácsolásában. A jó hangulatról és a talpalávaló muzsikáról pedig dr. Hajdi László gödöllői közjegyző, a vácrátóti Velo-tanya tulajdonosa-vezetője és együttese, a Velódia gondoskodott.

A rendezvényen mondott köszönetet Bunna Katalin, a Diadalív Lakóotthon vezetője a Király Endre Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium diákjainak, illetve tanáruknak, Szabó Csabának, akik önkéntes munkát végeztek az egyesületben. A diákok aktív közreműködésével ugyanis néhány nappal a szombati rendezvény előtt létesült egy kis terasz az egyesület irodája előtt. A váci Betonelem Kft. pedig adományként biztosította a terasz alapjául szolgáló viakolor térkő-elemeket.

 

--------------------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 

 

 Leírás: Leírás: Leírás: http://mkmore.mentha.hu/image/aszfalt%202.jpg

A nyitottabbá tételt és ismertebbé válást – tűzte ki célul a Mozgáskorlátozottak Közép-Magyarországi Regionáis Egyesülete - hangzott el dr. Chikán Csaba elnök köszöntőjében, azon a rendhagyó rendezvényen, amelyet szombaton, szeptember 25-én tartottak a civil szervezet váci székhelyének udvarán. A szabadtéri rendezvénnyel – amely stílszerűen a helyszínre utalva az Aszfaltkoncert címet viselte - is a nyitottságot szerették volna szimbolizálni a szervezők.  

Az egyesület keretein belül működő négy klub őszi évadnyitójául is szolgáló kulturális program keretében kiállítás megnyitóra, zenei koncertekre került sor. A Madách Imre Művelődési Központ és a Front Grafika támogatásával megvalósult eseményen a M.Á.S.I.K. együttes valamint a Piroska és a Farkasok nevű formáció szórakoztatta a jelenlévőket az ünnepélyes megnyitó után. A tevékenységét Pest megyére kiterjedten több, mint három évtizede végző szervezet elnökének szavai és a versek után a Szendehelyi Szólamok nevű énekkar adta meg az alapját a sötétedésig tartó délutáni műsornak. A rendezvényen dr. Bóth János polgármester és az önkormányzati választásokon függetlenként induló vállalkozó, Galba Tamás, az egyesület régi támogatója is rész vett, aki amellett, hogy a büfét üzemeltette a helyszínen, hobbijáról, a galambtenyésztésről is szólt az egybegyűlteknek. A fellépők ingyen szórakoztatták a résztvevőket.

 

 

 

 

 

Mi is a lecsóba csaptunk

 

Leírás: Leírás: Leírás: http://mkmore.mentha.hu/image/lecso3.jpgA Váci Dunakanyar Regionális Turisztikai Egyesület szervezésében immáron hatodik alkalommal csaptak a lecsóba azok a bátor jelentkezők, akik a hagyományos magyar étket állították elő a váci főtéren. A szeptember 4-én megtartott programon baráti társaságok, munkahelyi közösségek, családok készítettek közösen lecsót illetve lecsó-jellegű ételkülönlegességeket. A fesztiválon egyesületük is képviseltette magát a főzőkanalat mesterien forgató tagunkkal, Turcsán Sándorral az élen. padlizsánnal „megbolondított” lecsó jól sikerült, aminek legbiztosabb jele, hogy hamar elfogyott. A zsűri tagjainak is ízlett a mi lecsónk, de végül nem kaptunk díjat érte. Két évvel ezelőtt már indultunk a megmérettetésen és akkor különdíjban részesültünk. No, persze nem is az első helyen való végzés volt a cél, hanem, hogy mindenki jól érezze magát. A hűvös, a rendezvény végére esősre fordult idő ellenére ezt a célkitűzést sikerült is teljesíteni.

Érdekességként megemlítjük, hogy speciális módon, ránk utaló jellel ellátott zsíros kenyeret is kínáltunk a sátrunkhoz ellátogatónak.

 

 

 

 

Esélyegyenlőségi nap Taksonyban

 Leírás: Leírás: Leírás: http://mkmore.mentha.hu/image/taksony1.jpg

Zsíroskenyérrel fogadták a vendégeket a Taksonyban megrendezett hagyományos sportprogramra, amely az esélyegyenlőség jegyében lett megrendezve augusztus utolsó szombatján. A Mozgáskorlátozottak Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének taksonyi szervezete által rendezett parasport-napra érkezőket Lakatos Györgyné (Nusika) helyi titkárunk és Kreisz László polgármester köszöntötte.

A parasport-napra, Pest megye számos pontjáról érkezett vendégek lengőtekében, kapura rúgásban, kosárrLeírás: Leírás: Leírás: C:\Documents and Settings\user\Dokumentumok\image\taksony2.jpga-dobásban, sakkban és ping-pongban is összemérhették erejüket, de játékos ügyességi versenyekre is sor került. A játékokat igyekeztek úgy összeállítani a szervezők, hogy azok a különböző korú és képességű emberek számára egyaránt szórakozást, örömet nyújtsanak. A helyi művelődési házban lebonyolított programon különféle érzékenyítő játékokat (például vakpiac és esélyegyenlőségi puzzle) is kipróbálhattak az érdeklődők a Pest Megyei Esélyek Háza szervezésében.

 A sportrendezvények mellett a programot tovább színesítették a népszerű előadók fellépései. Nagy érdeklődés kísérte a Roll Dance tánccsoport, egy hastáncos és a helyi általános iskola két tanulója, akik társastáncot adtak elő.

Az egész napos, a rossz idő ellenére jó hangulatban telt rendezvény csaknem kétszáz embert mozgatott meg.